URBÁN ATTILA +36 20 515-0874
Több mint 30 éves élvonalbeli teniszmúlttal a hátam mögött, négy és fél évvel ezelőtt találtam rá a padelre, ami azonnal a szenvedélyemmé vált. Azóta játékosként a hazai ranglista 15. helyéig jutottam, emellett büszke vagyok rá, hogy szenior magyar bajnokként és válogatottként is képviselhetem a sportágat. Nemzetközi szinten is megmérettettem magam: hazánkat képviseltem a 2025-ös alicantei FIP Szenior Világbajnokságon, valamint a valenciai Szenior Európa-bajnokságon is.
Sportvezetői és versenyszervezői hátterem egyedülálló Magyarországon. A Magyar Padel Szövetség (MAPASZ) korábbi főtitkáraként és nemzetközi bíróként a hazai padelélet minden rezdülését jól ismerem. Az ország legtapasztaltabb versenyszervezőjeként személyesen garantálom, hogy a Padel King Savoya jövőbeli bajnokságai, a hivatalos ranglistapontos versenyek és a közösségi események a legmagasabb, profi színvonalon fognak megvalósulni.
A szakmai munkát a pályán is aktívan folytatom: hivatalos MAPASZ edzői licenccel és két év dedikált padel oktatói tapasztalattal várom a fejlődni vágyó játékosokat. Célom, hogy tudásomat és tapasztalatomat átadva a kezdőktől a versenyszintre törekvő haladókig mindenkinek hatékony, professzionális és élvezetes fejlődést biztosítsak a klubunkban.
JECK ANDI +36 30 517-5175
A Magyar Női Padel Válogatott tagja vagyok. A női országos ranglista 3. helyezettje, az összetett ranglistán (férfi és női mezőny együtt) a 12. helyig jutottam. 2025-ben a Magyar Bajnokságon 2. helyezést értem el.
Sportpályafutásom 5 évesen kezdődött versenyszerű tenisszel; számos magyar bajnoki címet szereztem, és 20 éves koromig az első osztály aktív játékosa voltam.
Három éve padelezem, ami azonnal a szenvedélyemmé vált. Edzői diplomámmal a célom, hogy versenytapasztalatomat és oktatói múltamat ötvözve aktívan hozzájáruljak a sportág hazai fejlődéséhez.
Szeretném, ha a játékosok maximálisan örömüket lelnék a padelben.
JANI RÉKA +36 20 398-3062
2008 óta a teniszé a főszerep az életemben, ahol a világranglista 104. helyezéséig jutottam.
Nemzetközi tornagyőzelmeket szereztem és 20 alkalommal Grand Slam versenyen is indultam.
A profi teniszkarrierem befejezése után ragadott magával a padel világa 2024 nyarán. Azóta szerepeltem a magyar válogatottal az Európa-bajnokságon, országos bajnoki címeket szereztem és elvégeztem az edzőképzést. Élsportolóként mindenben a maximalizmusra törekszem, de a profizmus és a szakmai tudás mellett a padel szeretetét, a játék élményét is szeretném megosztani tanítványaimmal.
URBÁN TOMI +36 70 677-8550
Több, mint 10 éves sikeres versenyzői tenisz múlttal a hátam mögött 4 éve kezdtem el padelezni.
Rövidesen junior majd felnőtt padel válogatott játékos lettem és a hazai ranglistán a legjobb 10 játékos között tudhattam magam.
2 évvel ezelőtt megszereztem edzői diplomámat is.
Tudásomat szeretném átadni azoknak a játékosoknak, akik most kezdenek bele vagy akik szeretnének technikailag és taktikailag a következő szintre jutni ebben a sportban.
BODNÁR VIKTOR +36 30 940-4545
Sportmúltamban a squash és a tenisz dominált, ami kiváló alapot
biztosít a padel dinamikájának és technikájának megértéséhez és oktatásához.
Az egyik legelismertebb spanyol padel edzőképző akadémián, a Padel MBA-n tanultam, amely tanultam, amely a legmodernebb spanyol
módszertanokat és technikákat ötvözi.
Edzéseim fókuszában a gyors fejlődés és a játék élvezete áll:
Kezdő játékosoknál arra törekszem, hogy minél hamarabb eljussanak arra a szintre, hogy gond nélkül játszhassanak barátaikkal.
Haladó játékosoknál maximalizálva a játékélményt és a sikerességet helyezem előtérbe.
VIZI ZSOMBOR +36 70 374-0249
3 éves koromban ragadtam először teniszütőt, és azóta a sport az életem része. 8 éves korom óta versenyzek, 12 évesen pedig a korosztályos válogatott tagja voltam.
Pályafutásom során kétszeres Szuperligás játékos voltam, jelenleg pedig az első osztályban versenyzek. Tenisz és padel oktatóként jól megismertem az egyéni fejlődéshez szükséges technikai és mentális folyamatokat.
Jelenleg az országos padel ranglista 11. helyén állok.
Edzőként a célom, hogy minél több emberrel megismertessem és megszerettessem a padelt, valamint hogy az évek során megszerzett technikai, taktikai és mentális tudásomat minden tanítványomnak átadjam.
KRISTYÁN ISTVÁN +36 70 519-0456
Kristyán István vagyok, a Padel King Savoya új edzője. A labda pattogásának régóta szemtanúja vagyok hiszen 10 éves tenisz versenyzői múlttal rendelkezem. A tenisz fegyelmet, technikát és versenyszellemet adott nekem amit ma már edzőként tudok tovább adni a lelkes padelezni vágyóknak. Amikor a padelt kipróbáltam egyből szenvedéllyé vált számomra, több mint 3-éve játszom versenyszerűen.
A teniszben többszörös Országos és Budapest bajnok vagyok, a padelben is rendelkezem Magyar Bajnoki címmel és silver versenyeken játszom. Egyik közeli célom, hogy gold versenyeken is helyt álljak.